Szöllősi Mátyás: Simon Péter
Szöllősi Mátyás:
Szöllősi Mátyás (1984, Budapest)
Egyetemi tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte 2004 és 2010 között. Írásait, illetve fotóit többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó világ, a Múlt-Kor, a Látó, a Parnasszus, a PHOO, a Tiszatáj, az Újnautilus és a Vigilia közölte. 2005 óta publikál. 2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. 2018-ban jelent meg első regénye Simon Péter címmel. Nyolcszor szerepelt a Magvető Könyvkiadó által évente megjelentetett Szép versek című antológiában. Két drámája a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül megjelenő Nyílt Fórumon füzetekben is megjelent (2010, 2011), illetve Lassan, visszatartva című drámáját felolvasószínházi formában a Nemzeti Színház is bemutatta 2014-ben. 2008 és 2014 között rendszeresen közölt kritikákat legfőképp kortárs szerzők műveiről, illetve komolyzenei koncertekről. Szerkesztőként dolgozott több szépirodalmi és kulturális folyóiratnál. Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest Katalógus szerkesztője, valamint számos egyéni portré- és dokumentarista sorozat készítője.