Skip to main content

Sándor Iván: A hetedik nap

„Nem írok történelmi regényt. Az ismétlődő emberi helyzeteket, kelepcéket, létösvényeket keresem a história folyamatosságában. A hetedik nap történetei megeshettek volna nemcsak a tizenhatodik században, ahol a regény játszódik, de akár az antik világban,akár a huszonegyedik században. Azért helyeztem alakjaimat a tizenhatodik századba, mert az akkori világ ismerős lehet a mai olvasónak: harcok, gyűlöletkeltés, tömeges menekülés, vallási ellentétek: vasvilág. Otthon érzem magam ebben a korban.” Sándor Iván regényében embertömegek kényszerülnek Európa különböző pontjain otthonukat elhagyni. A háborúk egyik központjából, a németalföldi Leidenből két fiatalember, Thomas és Jensen, és egy lány, Eliz, más-más okból és céllal indul el. Sorsuk keresztezi egymást. Egy színész csapattal vándorolnak európai útjain. A hetedik nap a folyamatos kelepcehelyzetekben, választási kényszerekben, az emlékek megőrzéséért folytatott küzdelmeikben ábrázolja őket. Az olvasó velük együtt járhatja be a távoli, de napjainkhoz is szóló felismerésekig vezető útjaikat.

Sándor Iván (Budapest, 1930. március 11. –) József Attila-díjas (1985), Márai Sándor-díj-as (2000), Kossuth-díjas (2005), magyar író, kritikus, esszéista.

Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK, magyar irodalom szakára járt 1961–1964 között.
1948–1950 között a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének osztályvezetője volt. Politikai okokból 1950-ben eltávolították, 1952-ben letartóztatták. 1953–tól ír. 1954–1956 között a BME A Jövő Mérnöke című lapjának szerkesztője volt. 1957–1970 között a Film, Színház, Muzsika színházi kritikusa, 1970–1975 között olvasószerkesztője, 1975–1989 között pedig főszerkesztő-helyettese volt. 1989 óta szabadfoglalkozású író. 1990–1993 között az Írószövetség elnökségi tagja. 1992–1997 között a Németh László Társaság elnöke volt.
Műveiben nagy szerepez szám a tudatábrázolásnak: a cselekmény idősíkjának váltogatásával mutat rá, hogy az emberi lélekben milyen változásokat okozott a történelem.