Saly Noémi: Példabeszédek

„Vannak ezek a mondatok. Mindenkinek vannak ilyenjei. Gyerekkorban jönnek, ritkán később. Helyzetek is tartoznak hozzájuk, a mondattal együtt ott teremnek, fények, szagok, tárgyak, mozdulatok merülnek föl a semmiből, Atlantisz népe felvonul, magas szárú fűzős cipők, keskeny, ripszkötésű fekete nyakkendők, egy tömpe szarvakkal fenekedő, különös kalapács, a gimnázium napverte folyosóablaka a felnyurgult, poros muskátlikkal – ilyesmik. Ahogy Proust hársfateába omló, aprócska madelaine-jéből előgombolyodott a szinte végtelen szöveg, az én kis zömök mondataimból – mert jobbára azok – valóságtörmelékek potyognak. A legprózaibb hétköznapok költészete avagy hőseposz-foszlányok a kredencfiókból, praktikus erkölcstan kezdő és haladó túlélők számára.” A kötet oldalain egy kalandos életű család történetei elevenednek meg, példabeszédek a pulóverről, az alázatról, a reményről, a plafonról és még sok minden másról – Saly Noémi elragadó stílusában, sok-sok emlékfotóval fűszerezve.

Ha valaki olyan családba születik, mint én – persze, ha jól megnézzük, minden család „olyan”, csak van, ahol ezzel nem törődnek –, könnyű dolga van. (Vagy nem.) Mert bármire, mindenre van példa.

A szegedi egyetem után a Tabánba visszatérve voltam középiskolai tanár, nyelvtanár, az orvosegyetemen kollégiumi tanár, majd megint Szegeden oktató a francia tanszéken, miközben lefordítottam egy rakás társadalomtudományi szakkönyvet, és elkezdtem foglalkozni a budapesti kávéházak történetével. Végül ott kötöttem ki, ahol remélhetőleg maradok is: a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

A város érdekel a legjobban, akár Krúdy magasságaiból, akár a zengerájok mélységeiből nézve. Azok, akiktől származom, nemcsak lakták, de építették is Budapestet. A családban is volt bőven mélység és magasság, tiszta hullámvasút, hunyorgok, lobog a hajam a szélben.