Potozky László: Éles
Potozky László 1988. szeptember 27-én született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Egyetemre Kolozsváron és Marosvásárhelyen járt, kommunikáció, újságíró, valamint drámaíró szakos diplomákat szerzett. Szépírással 2009 óta foglalkozik, azelőtt egy évig a kolozsvári Szabadság napilap külső munkatársaként dolgozott. 2009 és 2011 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt. Jelenleg a Várad folyóirat szépirodalmi szerkesztője, valamint az Ambroozia internetes folyóirat prózaszerkesztője. Írásai többek közt a Holmi, Jelenkor, Kalligram, Magyar Lettre Internationale, Élet és Irodalom, Műút, Hévíz folyóiratokban jelentek meg, továbbá különböző antológiákban. Eddig két novelláskötetet publikált: Áradás – Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2011; Nappá lett lámpafény – Magvető Kiadó, Budapest, 2013. A Marosvásárhelyi Yorick Stúdió 2014-ben színre vitte Sztrodzsegon című drámáját Sebestyén Aba rendezésében. Éles című regénye a 2015-ös Könyvhétre jelenik meg a Magvetőnél. Fotó: Dimény H. Árpád Díjai, ösztöndíjai Communitas Alkotói Ösztöndíj (2010, 2014), Szabó Gyula Emlékdíj (2010), EMIA Debüt-díj (2011), Gion Nándor prózaírói ösztöndíj (2011), Méhes György-debütdíj (2011), Bálint Tibor-díj (2012), Narraton Novellapályázat Díja (2013), Focus Medical Novellapályázat 2. díja (2014), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2015). A Magvető Kiadónál megjelent művei: Nappá lett lámpafény (2013), Éles (2015)