Skip to main content

Térey János: Térey János: Asztalizene (megjelent a Színház mellékleteként)

Az Asztalizene helyszíne egy White Box nevű, törtfehérben játszó, elegáns budai étterem, az ország közepének a közepe, ahol Tavaly mindenki meghalt. Térey János drámájának ideje pontos, meghatározza a történelemmé lett tragikus tűzijáték, a kétezres évek közepén vagyunk. Szereplői harmincas-negyvenes éveikben járó nők és férfiak, kilenc nárcisztikus ember, akik kapaszkodókat keresnek egymásban, a munkájukban, a művészetben vagy a pénzben. Győző, az étterem tulajdonosa gyűjti maga köré őket, munkaadóként, barátként, feleségként, szeretőként vagy vendégként, kit mire talál alkalmasnak. Csak lassan lesz számára nyilvánvaló, hogy a viszonyrendszerben, melyben magának szánja a főszerepet, mások szemében ő a mellékszereplő. A sebész Kálmán, és felesége, az ügyvéd Alma közé látszólag Delfin, az operaénekesnő furakodott be, akinél mindegyik férfi kiköt ideig-óráig, hogy aztán megvethesse őt. Noha neki még szíve is van - bár úgy tesz, mintha nem volna -, és ez alatt a szív alatt hordja Győző vagy Kálmán gyermekét. A White Box akvárium, a törzsvendégek életének villódzó tere, mely magába vonzza a kintet, a nagyobb összefüggések hálózatát, így lesz az Asztalizene vér nélküli korképe a magyar újközépréteg világának.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. 1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarán. 1997–1998-ban a Cosmopolitan olvasószerkesztője volt. 1998 óta szabadfoglalkozású író. Verseit 1990-től közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. Nyolc verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. A drámaciklus harmadik részét, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör Színház mutatta be 2004 októberében a budavári Sziklakórházban. Az előadás vendégjátékként szerepelt Wiesbadenben, a „Neue Stücke aus Europa” fesztiválon. Következő darabja a Papp András társaságában írott Kazamaták (budapesti Katona József Színház, 2006); a legutóbbi pedig az Asztalizene (Radnóti Színház, 2007). A Protokoll c. verses regényének dramatizált változatát ugyancsak a Radnóti Színház tűzte műsorára (2012). 2006 tavaszán az Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasa volt Stuttgartban. 2010-ben a Halma Network vendége a lettországi Ventspilsben és az írországi Annaghmakerrigben, a Tyrone Guthrie Centre-ben. Művei: Szétszóratás (versek, 1991), A természetes arrogancia (versek, 1993), A valóságos Varsó (versek, 1995), Tulajdonosi szemlélet (versek, 1997), Termann hagyományai (novellák, 1997), Térerő (versek, 1998), Drezda februárban (versek, 2000), Paulus (verses regény, 2001), Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig (válogatott és új versek, 2003), A Nibelung-lakópark (drámai költemény, 2004), Ultra (versek, 2006), Asztalizene (színmű, 2008), Jeremiás avagy Isten hidege (misztérium, 2009), Protokoll (verses regény, 2010), Szétszóratás (versek, új változat, 2011), Teremtés vagy sem (esszék és portrék, 2012), Termann hagyatéka (novellák, 2012), Moll (versek, 2013)