Szentmártoni János: Szomjúság
1975-ben születtem Budapesten. A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után az ELTE BTK magyar szakán szereztem bölcsészdiplomát 2000-ben. 1989-1996 között a Stádium Fiatal Írók Körének alapító tagja voltam. 2000-től tíz éven át a Magyar Napló versrovatának és könyvkiadójának felelős szerkesztőjeként dolgoztam. 2006-2009-ig a Könyves Szövetség elnöki és az Új Átlók Művészeti Társaság titkári posztját töltöttem be. 2010 novemberétől vagyok a Magyar Írószövetség elnöke. 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választottak. Ugyanettől az évtől a Tokaji Írótábor Egyesület elnöki teendőit is ellátom. 2015 decemberétől a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöki feladatával bíztak meg. Verseimet fordították angol, bolgár, finn, francia, lengyel, német, román, orosz, spanyol nyelvre. Lányom 1998. október 23-án született, négyéves kora óta dzsesszbalettet táncol.
Kötetek
Útszéles magány (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 1995.
Madárjós (versek), Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1998.
Itt a papíron (versek), Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001.
Eleven csónak (esszék, kritikák, tanulmányok), Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2004.
A másik apa (versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2005.
Ulysses helikoptere (versek), Tipp-Cult – Parnasszus, Budapest, 2008.
Ballada hétköznapi díszletekkel (válogatott versek), Stádium Kiadó, Budapest, 2010.
El perro ( A kutya , válogatott versek spanyolul) BlueBird Kiadó, Miami, 2010.
Calul lacurilor ( Ló a tavon , válogatott versek románul és magyarul) Proema Kiadó, Nagybánya, 2011.
Miféle földet (válogatott és új versek), Orpheusz Kiadó, 2014.
Szomjúság (regény), Magyar Napló Kiadó, 2016.
Díjak
Gérecz Attila-díj (1995)
NKA alkotói ösztöndíj (2002)
Tokaji Írótábor Díja (2003)
NKÖM Édes Anyanyelvünk verspályázatának megosztott első díja (2004)
Arany János (Artisjus) Kutatói Ösztöndíj (2005)
Móricz Zsigmond ösztöndíj, NKA alkotói ösztöndíj (2006)
MAOE-ösztöndíj (2007)
József Attila-díj (2007)
Bertha Bulcsu Oklevél (2009)
MASZRE alkotói ösztöndíj (2009)
Polgári Magyarországért Alapítvány ösztöndíja (2010)
Lucian Blaga Költészeti Díj (2011 Kolozsvár)
Nikita Stanescu Diploma (2011, Máramarossziget)