AEGON Művészeti Díj és Társdíj

A 2009-es AEGON Művészeti Társdíj kitüntetettje: Juhász Gábor

Jónás Tamás, a 2009-es AEGON Művészeti Díjjal elismert költő rövid indoklása:

Juhász Gábor már régen nem zenész. Zenészként elsajátította, sőt, kisajátította magának mindazt, amit lehetett, és csendesen továbblépett: elkezdett beszélni. Műveltsége, szakmai tudása, zeneszerszáma kezd mellékessé válni, a dalokból, a hangulatokból, a lemezekből egy olyan művész szól hozzánk, aki ugyan zenéül beszél, de azt mondja és úgy, amit a beszélgetőtársa hallani akar és hallani tud. A mindennapjaiban amúgy szelíd, halk embert én konoknak és hangosnak képzelem: elénk tárja megcáfolhatatlan igazságainkat, a szomorúságainkat, s hogy el tudjuk azokat fogadni, a magáéinak hirdeti őket. Kell egy kevés idő és valamennyi indok, hogy annak lássa más is, aminek én: duhaj, hedonista észtnek. Juhász Gábor alakítja – és végső soron megalakítja maga körül a világot. Szerénytelenül teremt, és nagyon okosan újrateremt.

Juhász Gábor Juhász Gábor Juhász Gábor

Fotók: Dobó László

Juhász Gábor életrajza:
1968-ban született Budapesten, Pécsen járt általános iskolába és gimnáziumba, ott nőtt fel a bátyjával együtt, aki a szüleihez hasonlóan mérnök lett. Édesanyja észt, ez a tény, hogy Juhász Gábor félig észt, illetve az, hogy vidéki volt, a saját bevallása szerint egyre fontosabb a számára.

1988 óta él Budapesten, akkortól tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán. Sok mindenkivel zenélt két évtized alatt, de egy ideje a saját útját járja, a saját gondolatait, érzelmeit szeretné zenében visszaadni. Tanít és koncerteket ad, a lemezeket tartja a legmaradandóbb alkotásainak.

Négy-öt éve érezte úgy, hogy megérett az idő a szólópályára. Önálló albumokat készített, saját triót szervezett. Először Marozsán Erikának írt – Jónás Tamással együtt – Szakíts, ha tudsz címmel nagylemezt. Több társával együtt létrehozta a Szájról szájra nevű projektet, amelyben zenei vezetőként és gitárosként is részt vett három énekesnővel: Szalóki Ágival, Herczku Ágnessel és Bognár Szilviával.

2006-ban hozta létre a saját trióját, amelyben rajta kívül Papesch Péter játszik basszusgitáron, Borlai Gergő pedig dobolt, s amellyel elkészítette a Fények című albumát.

Legutóbb 1978 címmel készített új, saját lemezt, amely éppen a napokban jelent meg. A CD-n a Juhász Trió mellett – amelyben most már Fodo, azaz Födő Sándor játszik ütőhangszereken – két remek szaxofonos, Bacsó Kristóf és Borbély Mihály, valamint Schreck Ferenc (harsona), továbbá a kitűnő gitáros, László Attila is hallható.

Juhász Gábor neve körülbelül 30 albumon szerepel közreműködőként vagy alkotóként, ezek közül a következőket érzi ma leginkább a sajátjának:

  • 1994 Tin Tin Quartet: Ütközés (Ananda Sounds, közreműködő)
  • 1995 Tin Tin Quartet: Árnyjátékok (Fonó Records, közreműködő)
  • 1997 Tin Tin Quartet: Eleven (Fonó Records, közreműködő)
  • 1999 Off Course: Street of Secrets (BMC Records, közreműködő)
  • 2002 Off Course-Erik Truffaz: Tales of the lighthouse (BMC Records, közreműködő)
  • 2003 Samsara Quartet: Bindu (X-produkció, közreműködő)
  • 2004 Juhász Gábor – Palle Mikkelborg: 60/40 (BMC Records, saját)
  • 2006 Marozsán Erika: Szakíts, ha tudsz (X-produkció, közreműködő)
  • 2007 Juhász Gábor Trió: Fények (Lights) (Smart Music, saját)
  • 2007 Szájról szájra (From Mouth To Mouth) (FolkEurópa, közreműködő)
  • 2008 Szalóki Ági: A vágy muzsikál (FolkEurópa, hangszerelő, közreműködő)
  • 2009 Juhász Gábor: 1978 (X-produkció, saját)

A teljes diszkográfia további információkkal megtalálható Juhász Gábor saját honlapján: http://www.juhaszgabor.eu/

Juhász Gáborral készült idei interjú és részlet egy cikkből: Jávorszky Béla Szilárd interjúja (Népszabadság Magazin, 2009. február 20., Líraibb Juhász-dalok) a következő két internetes címen érhető el:

http://www.nol.hu/lap/tv/lap-20090220-20090220magazin-5 és:

http://www.jbsz.hu/interjuk/megfrisszeneszinterjuk/56-juhasz-gabor-liraibb-juhasz-dalok.html

Részlet Jávorszky Béla Szilárd 2007. okt. 12-én megjelent, Egységesek és energikusak című cikkéből, valamint egy korábbi, 2004-es írás elérhetősége:

„Juhász Gábor szerény, halk szavú, de roppant tudású muzsikus, széles kitekintéssel. A kilencvenes évek elején Binder Károly partnereként tűnt fel, azóta jónéhány formációban játszott, többek között az Off Course-ban, a Balázs Elemér Groupban, a Tin-Tin Quartetben és a Lantos Zoltán-féle Mirrorworldben. Emellett olyan világsztárokkal készített lemezeket, mint Erik Truffaz, Archie Shepp és Palle Mikkelborg. Tizenhat évi intenzív zenekari jelenlét és több tucatnyi album után 2004-ben jelent meg az első olyan CD, amelynek borítóján az ő neve szerepel….Sokat kellett várni tehát arra, hogy az időnként 7-8 együttesben párhuzamosan játszó Juhász Gábor saját formációt alapítson. Ő maga ezt viszont nem érzi késeinek. Mint mondta, korábban remek produkciókban volt benne, ahol ki tudta élni a kreativitását. Mindig úgy gondolta, majd ha a saját gondolatainak megvalósítása legalább olyan könnyű és eredményes lesz, mint más gondolatainak formába öntése, akkor értelemszerűen az előbbire helyezi a hangsúlyt….”

(http://www.jbsz.hu/muzsikusportrek/regmult-/248-juhasz-trio-egysegesek-es-energikusak.html

és a 2004-es cikk:

http://www.jbsz.hu/interjuk/megfrisszeneszinterjuk/56-juhasz-gabor-liraibb-juhasz-dalok.html)

Minden jog fenntartva: AEGON Magyarország Cégcsoport
  • Kiemelt médiapartnerek:

  • További médiatámogatók: