25. Képzett társítások – AEGON-estek a Nemzetiben
2009. november 26.
A 25. alkalom következik a Képzett társítások – AEGON-estek sorozatában, erre pedig olyan előadással készülünk, amilyen még soha nem volt. 2006 szeptembere, a sorozat indulása óta több kitűnő dzsesszzenész is bámulatos érzékenységgel, rendkívül eredeti módon adta hozzá a magáét az írók történeteihez és a felolvasásokhoz, sokszor merőben újszerű, izgalmas irodalmi-zenei párbeszéd alakult így ki az esten a kölcsönhatásoknak köszönhetően.
Időpont: 2009. nov. 26-án 19 órától
Helyszín: Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad
Eddig a zenészek reagáltak mindenre, ott születő improvizációikkal kreatív módon egészítettek ki, vittek tovább egy-egy hangulatot, témát. November 26-án, a 25. AEGON-esten fordítunk a sorrenden: néhány kitűnő, vállalkozó szellemű író, költő „felel” a zenészek témáira – mindannyian olyan művészek, akik Alföldi Róbert vendégei voltak már a sorozat valamelyik estjén.
Ezúttal tehát nem a választott író határozta meg azt, hogy ki legyen a másik – másmilyen művészeti ágat képviselő – alkotó, s kik azok a zenészek, akiknek a zenei világa jól illik a két vendéghez. Most az összeállított zenei staféta adja az est alapját. A staféta sorrendje meglepetés, egy valami biztos: minden zenész játszik duóban, egy-egy zenész társával, illetve szólóban is, az esten fellépő írók, költők pedig a szólók után reagálnak a zenei témákra.
A fellépő zenészek (abc-rendben, tehát nem abban a sorrendben, ahogy játszanak majd):
- Balázs Elemér (dob)
- Barcza Horváth József (nagybőgő)
- Dés László (szaxofon)
- László Attila (gitár)
- Oláh Kálmán (zongora)
Az írók, költők (szintén az abc szerint):
- Lator László
- Parti Nagy Lajos
- Szabó T. Anna
- Tóth Krisztina
- Závada Pál
Sorozatszerkesztő, az estek összeállítója: Eszéki Erzsébet
Domonkos Máté beszámolója az estről: http://www.hzo.hu/index.dw?mit=81&hir_id=4697&kezd=0





