A 2013-as AEGON Művészeti Díj kitüntetettje

Talányok, rejtélyek, Ottlik szelleme és a mai Budapest pillanatképei.
Barnás Ferencé a hárommilió forinttal járó 
Aegon Művészeti Díj!

Kultuszkönyvek rejtőzködő szerzője Barnás Ferenc, Másik halál című negyedik regényét a szakmai zsűri egyöntetűen választotta a tavalyi év legjobb szépirodalmi művének.

A nyolcadik alkalommal átadott díj történetében idén először maguk a kiadók tették meg jelölésüket kiemelkedő jelentőségű könyveikre. A díjalapító és a szakmai zsűri szándéka változatlan: az előző évben megjelent rangos és meghatározó szépirodalmi művek közül a legjobb szerzőt jutalmazza.

„Az alapítása óta eltelt 8 év mindenkit meggyőzhetett arról, hogy van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli. Reméljük, mind többször említik majd az Aegon Díjat pozitív példaként azokban a tudósításokban és beszámolókban, amelyek sajnos arról szólnak, hogy a magyar kultúra híján van a támogatásoknak és az elismeréseknek is.” – mondta Zatykó Péter, a díjat alapító Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója.

A jelölési időszakot többhetes válogatási szakasz követte a hétfős zsűri a 28 jelölt könyvből állította össze a szűkített, tízes listát. A neves irodalmárokból, irodalomtörténészekből, újságírókból és pedagógusokból álló testület tagjai név nélkül, online tették meg javaslataikat, a munka ezen fázisában még nem ismerték egymást. Van köztük, aki korábban is betöltötte már ezt a tisztséget, és vannak, akik idén először vállalták a feladatot. Barnás Ferenc könyvét már egy többórás, személyes találkozón választották a legjobbnak.

 

Erős mezőny

A 28 díjra jelölt könyv szerzőinek negyede volt női alkotó, ez az arány tovább javult: a szűkített, tízes lista harmada női szerző műve: Bán Zsófia, Karafiáth Orsolya és Szvoren Edina maradtak versenyben. Bán Zsófia az Amikor még csak az állatok éltek, 15 elbeszélésből álló kötetével, Karafiáth Orsolya a Kicsi Lili-vel, melyet a „magány és az alávetettség” regényének nevez, Szvoren Edina - akinek írásmódját Hajnóczy és Nádas stílusához hasonlítja a kritika - a Nincs és ne is legyen című, második könyvével került be az esélyesek közé. A tízes listán egy határon túli magyar szerző könyve szerepel, Végel László Bűnhődés című naplóregénye. Közéleti-politikai témát dolgoz fel Györe Balázs a Barátaim, akik besúgóim is voltak című könyve és Kemény István: A királynál című verseskötete is. Ferdinándy György: Pók a víz alatt című munkájában hétköznapi történeteket mesél el, három műfajban. Szintén díjra esélyes Fehér Béla: Kossuthkifli című regénye, amely a tőle megszokott humorral megírt Jókai-paródia és ál-politikai roadmovie. Márton László: M.L., a gyilkos című, egy elbeszélésből és két kisregényből álló könyvével került a tízes listára, a későbbi díjazott, Barnás Ferenc pedig a Másik halál című könyvével, melyet „szuverén és égetően mai” regénynek nevezett a kritika.


A díj szakmai megújításakor az olvasás-népszerűsítés mellett fontos szempont volt, hogy minél több kiadó jelöljön és maradjon versenyben. Ezért is örömteli a listát jellemző sokszínűség: a kitűnő könyvek mögött hat különböző kiadó áll.

 

A 2013-as AEGON Művészeti Díjra esélyesnek választott tíz könyv listája

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek 


Barnás Ferenc: Másik halál

Fehér Béla: Kossuthkifli


Ferdinandy György: Pók a víz alatt


Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak

Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili

Kemény István: A királynál


Márton László: M. L., a gyilkos

Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen 


Végel László: Bűnhődés – naplóregény

 

Az Aegon Művészeti Díj 2013-as döntésében résztvevő szakmai zsűri tagjai

Arató László

A Radnóti Miklós Gimnázium pedagógusa, több, a kortárs irodalom taníthatóságával foglalkozó tanulmány szerzője. Nemcsak a kortárs irodalmat, de a fiatalok ízlését is jól ismeri. A Magyartanárok Egyesületének elnöke.

Csobánka Zsuzsa

Magyartanár, drámapedagógus, író, költő. Kutatási területe a kortárs magyar irodalom tanítása. Gyakorló pedagógusként sokat tesz a kortárs irodalom megszerettetéséért. Szerzőként versei, regényei és kritikái felől ismerjük.

E. Csorba Csilla

Irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Az olvasás-népszerűsítés sokirányú gyakorlatának egyik jeles hazai szakértője.

Keresztury Tibor

Író, szerkesztő, irodalomtörténész, kritikus. A Litera.hu főszerkesztője, a MÜPA irodalmi programjainak szerkesztője, nyolc könyv és mintegy 400 publikáció szerzője. 2006 és 2010 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ vezetője volt. A kortárs irodalom számos díjjal elismert, meghatározó szereplője.

Tarján Tamás (a zsűri elnöke)

Az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének docense 1973-től. -tól. A Látóhatár, Könyvvilág, Iskolakultúra kiadványok szerkesztője. Egyik szakterülete a kortárs irodalom, számos könyv és tanulmány szerzője. Szenvedélye az olvasás-népszerűsítés.

Valuska László

A könyvesblog. hu főszerkesztője, a Margó kortárs irodalmi fesztivál fő szervezője. Generációjának véleményformáló egyénisége, a kortárs irodalom elmélyült ismerője.

Zachár Zsófia

Magyar-angol szakos tanár, műfordító, 32 éven át a Hungarian Quarterly szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Igen sokat tett a magyar kultúra angolul való elismertetéséért.

 

Élő kapcsolat az olvasókkal, olvasásnépszerűsítés

A megújult Aegon Művészeti Díj 2012 óta kiemelt hangsúlyt fektet az olvasás népszerűsítésére. Az Olvasóligettel közösen önálló programmal jelentkezett a Sziget fesztiválon, a díj saját és facebook oldalán folyamatosan informál a korábbi díjazottakról és a díjra esélyes könyvekről. Az irodalmi díjak történetéről izgalmas sorozat megírására kérte fel Nyáry Krisztiánt, a fordulatos és sokszor meglepő kultúrtörténeti érdekességek alkalmanként 40-50 ezres olvasótáborhoz vitték el a Díj hírét. A 2012-es shortlistre jelölt könyvekről a Díj alapítói tíz kisfilmet készítettek, ezeket nemcsak saját csatornáikon, de a kiadókkal együttműködve terjesztették az olvasni szerető közönség felé.

 

Részvétel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Az Aegon Művészeti Díj 2013-ban először a Könyvfesztiválon rendezi ünnepélyes Díjátadóját. Jelenléte a kiadók standjain is hangsúlyos lesz, hiszen a rangos 10-es lista szerzőire mindenhol felhívja a figyelmet. Nyáry Krisztián rendkívül népszerű irodalmi díj-történeti sorozatát pedig a közönség számára ingyenes, saját kiaványban itt jelenteti meg.

 

Új partnerek és együttműködések az olvasás-népszerűsítés céljából

Supka Géza Alapítvány – Te is olvasol, ugye? – olvasás népszerűsítő pályázat

Petőfi Irodalmi Múzeum

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Libri csoport

Líra csoport

Könyvesblog.hu

Margó Irodalmi Fesztivál