Jelöltek 2017

Ferencz Mónika

Hátam mögött dél

Ajánló
„Ami a gyermekkorból megmaradt, elfér egy gyűszűben”, és ebből a gyűszűből felkel aztán a Nap, hogy később nyugovóra térjen a felnőttkor világában. Hiszen ahogy a döntéseinknek, úgy a kényszerű élethelyzeteknek is megvan a maga iránya, legalábbis ez az, ami Ferencz Mónika első kötete alapján egy egyszerű iránytű négy sarkával is leképezhető. A kötet főtengelyén dél jelenti a magas hőfokon égő, impulzív időszakot, észak pedig a lassú megnyugvást, amit a skandináv erdők és gleccserek árasztanak magukból. „A gyermekkor legnagyobb hazugsága szerint bármerre fordulsz északnak tartasz”, és ha ez valóban így van, akkor előbb utóbb mögéd kerülnek a nehéz időszakok.
CV
1991 márciusában született Budapesten, a JAK, a FISZ és a Köménymag irodalmi kör tagja.