2012. május 24-én 19 órától

Katona József Színház

Kettőspont – AEGON-est a Katonában

A Kispolgárokról, másképp

“…a múlt valamit rakott a puttonyomba, ami csak az enyém, és én görcsösen tudni akarom, mi az…”
(Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz)

Házidazda: Fullajtár Andrea

Segítői a játékban:
Pálmai Anna, Ötvös András – a Katona József Színház színművészei

Zene:
Dés László – szaxofon
Dés András – ütőhangszerek

Tánc:
Horváth Zsófia,
Rózsahegyi Orsolya,
Grecsó Zoltán,
Tókos Attila

Vendégek:
Grecsó Krisztián – író, a 2012-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje,
Török Ferenc – filmrendező

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

Aki látta a sorozat első kettő, a Cigányok és A’ filozófus című előadáshoz kapcsolódó estjét, az tudja: a Kettőspont –  AEGON-est a Katonában élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátékot nyújt egyetlen alkalomra.

Kihagyhatatlan tehát, mert bár sorozatról van szó, egyetlen estből sincs ismétlés. A Kettőspont – Eszéki Erzsébet koncepciója szerint – más szemszögből, más művészeti ágakkal közelíti meg egy „katonás” produkció kiragadott témáját vagy jelenetét. Szabad, akár szokatlan művészeti képzettársításokkal.

A kiindulópont ezúttal a Kispolgárok, illetve Zsámbéki Gábor rendezésében a sokrétű, izgalmas előadás egyik fő mozzanata: a nemzedékek együttélése. Értjük-e egymást? Átadható-e a tudás, a tapasztalat? Mit jelent a folytonosság? Saját identitásunk kialakításához miért fontos a gyökereink megismerése?

A május 24-i esten másképp közelítünk mindehhez, erre az alkalomra készülő tánccal, ehhez választott irodalmi művekkel és mai, élő zenével – ezúttal Fullajtár Andrea vezetésével.

A május 24-i est a Katona József Színház honlapján:
http://www.katonajozsefszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39946&catid=5&Itemid=4

Jegyvásárlás:
http://katona.jegy.hu/auditwiev.php?eid=190603&aid=8&vid=5

Az első két estről megjelent élménybeszámolók jól érzékeltetik a Kettőspont hangulatát, az alábbi linkeken a sorozat korábbi részeiről olvashatnak:

Hangszer és Zene – Domonkos Máté írása az első, márc. 29-i estről, Dobó László néhány, a próbán készült fotójával: http://www.hzo.hu/cikk/kettospont-a-jelen-megidezese

Népszava – az ápr. 5-i lapban Balogh Gyula jegyzete a márc. 29-i estről:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=537317

Három írás az április 19-i Kettőspont – AEGON-estről:

Ekultura.hu, Hegyi Zoltán írása:
http://www.ekultura.hu/latnivalo/egyeb/cikk/2012-04-23+19%3A00%3A00/beszamolo-kettospont-katona-jozsef-szinhaz-2012-aprilis-19

Papiruszportál, Lehotka Gábor cikke:
http://www.papiruszportal.hu/site/index.php?f=8&p=30&n=11932

Hangszer és Zene, Domonkos Máté véleménye:
http://www.hzo.hu/cikk/kettospont-jatekosan

További információk:

Eszéki Erzsébet

szerkesztő

06-209-312-508

aegondij@aegon.hu

www.aegondij.hu

Új sorozat a Katona József Színházban

Első alkalommal március 29-én 19 órától

Kettőspont – AEGON-est a Katonában

A Cigányokról, másképp

„A félelem megeszi a lelket” – Rainer Werner Fassbinder

Felolvasás: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc

Ének: Horváth Mária

Zene: László Attila – Liszt-díjas gitárművész, Lukács Miklós – AEGON-társdíjas cimbalomművész

Tánc: Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila, Benedek Attila

Koreográfia: Horváth Zsófia

Házigazda: Lévai Balázs

Vendégek:

Grecsó Krisztián – író, aki továbbírta Tersánszky Józsi Jenő azonos című darabját

Máté Gábor – a Cigányok című előadás rendezője

Rostás Ottó – rendőr zászlós

Rózsa Béla – a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves, gitáros tanulója

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

Az AEGON Magyarország és a Katona József Színház együttműködésében induló sorozat a színház egy-egy előadását, illetve az abból választott témát vagy jelenetet járja körül – másképp, mint ahogy a repertoáron lévő produkció teszi.

Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként. Élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánjuk az előadásokat.

Minden Kettőspont – AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, ezt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes másfajta képzettársításokkal, máshonnan is közelíteni. Kizökkenni a megszokottból.

Az első, március 29-i est nem a Cigányokról és nem a cigányokról szól, tehát nem az előadásról és nem a cigányságról. Sokkal inkább a – valamilyen helyzetből szinte mindenki által ismert – kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben mi maradunk kisebbségben, mi válunk kirekesztetté.

A félelem megeszi a lelket – ez a címe Rainer Werner Fassbinder 1973/74-es filmjének, amely szívszorító módon hozza testközelbe egy marokkói vendégmunkás és egy idősebb német nő szerelmét, őszinte, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely a kapcsolatuk miatt körülveszi őket. Ezért választottuk a film címét mottónak.

A következő két Kettőspont – AEGON-est a Katonában:

Április 19-én 19 órától A filozófus című előadáshoz (Gothár Péter rendezése)

kínálunk művészeti-kulináris „csemegét”, a műsorvezető Kocsis Gergely.

Május 24-én 19 órától a Kispolgárok című előadás (Zsámbéki Gábor rendezése)

egy mozzanatát járjuk körbe Fullajtár Andrea vezetésével.

További információ:

Eszéki Erzsébet

szerkesztő

+36-209-312-508

aegondij@aegon.hu

2012. április 19-én 19 órától

Katona József Színház

Kettőspont – AEGON-est a Katonában

A’ filozófus, a Párménio, a Pontyi meg a séf

„A művészet és a gasztronómia, a regényírás és a borászat közel áll egymáshoz….” – Esterházy Péter

Házigazda: Kocsis Gergely

Segítői a játékban, ének és felolvasás:
Jordán Adél, Nagy Ervin

Zene: Selmeczi György – Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész
Szabó Dániel – dzsesszzongorista

Vendégek:
Debreczeni Mónika – a Vylyan borászat vezetője
Egressy Zoltán – író
Segal Viktor – séf

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

A Kettőspont – AEGON-est a Katonában címmel 2012 márciusában indított, új sorozat második estjén A’ filozófus című előadáshoz (Gothár Péter rendezése) kínálunk művészeti-kulináris „csemegét”, Kocsis Gergely vezetésével.

Az egyetlen alkalomra készülő produkció máshonnan láttatja, különféle művészeti ágakkal járja körbe a Katona József Színház A’ filozófus című előadásából kiragadott jelenetet. Másképp, mint ahogy a repertoáron lévő előadás teszi (de a Kettőspont érthető, élvezhető akkor is, ha valaki nem látta még ’A filozófus című előadást). A kiragadott témához illő irodalommal, zenével, ízes, a művészet, az irodalom és a gasztronómia összefüggéseit élvezetesen tálaló összjátékkal.

A kiindulópont A’ filozófus című előadás azon jelenete, amelyben díszes asztaltársaság eszik-iszik egy asztal körül, finom ételeket, italokat fogyaszt, míg valaki bele nem tenyerel mindebbe…

Ízelítő néhány cikkből, amely az első két Kettőspont – AEGON-est a Katonában című produkcióról jelent meg:

“Az új AEGON-sorozat célja egy-egy Katona-előadás kapcsán ma aktuális kérdések felvetése, vitaindítás, gondolatébresztés – egy kicsit másképp, az irodalom, a színház, a zene és kerek-/szögletes asztal segítségével, egyetlen alkalomra készülő produkcióban” – írta Lehotka Gábor (Papiruszportál).

Az április 19-i, A’ Filozófus című előadáshoz készült
Kettőspontról megjelent írásokból néhány részlet:

ekultúra.hu:

“A Kettőspont – AEGON-est a Katonában sorozat második estéjén Bessenyei György A’ filozófus című darabja kapcsán játszadoztak színészek és meghívott vendégek a darab felvetette kérdésekkel. Szép manőver: ügyelve rá, hogy az is értse a felvetéseket, aki nem látta a darabot.”

Hangszer és Zene (hzo.hu):

„… a létünk mély kérdéseitől a társadalomkritikai témákig mindenféle irányt érintenek az esteken.”

ekultúra.hu:

“A Katonában értenek ehhez: jól kérdeznek, tehát megéreztetik a dolgok mélyeit; de kellő óvatossággal válaszolnak a maguk feltette kérdésekre, úgymond elővigyázatosan pakolják ránk a mélység keltette tériszonyt.”

Hangszer és Zene (hzo.hu):

“Vicces és komoly. Ez nagyon ment Kocsis Gergelynek. Jordán Adél dekoratív volt és eredeti, Nagy Ervin hihetetlen egyedi volt, lehengerlő és energikus. Egressy Zoltán író is tudott vicces lenni, amolyan bölcsként, szakértőként hozzászólni. … Az evésről és az ivásról szólt az est, meg mindarról, ami mögötte van. Két, úgymond civil is a színpadon volt, Debreczeni Mónika, a Vylyan borászat vezetője és Segal Viktor séf. Érdekes volt, hogy ők is hozták azt a színpadi eredetiséget, amit a művészektől várt el a közönség.”

ekultúra.hu:

„… amellett, hogy a kedvesen, öniróniával átitatva, bájosan ’esetlenkedő’ házigazda, Kocsis Gergely a vendégeket: Debreczeni Mónikát, a Vylyan borászat vezetőjét, Segal Viktor séfet és Egressy Zoltán írót kérdezgette, Jordán Adéllal és Nagy Ervinnel témába vágó kortárs magyar irodalmi szövegeket olvastak fel, mini jeleneteket adtak elő – Jordán Adél éneke és Nagy Ervin záró performansza szerintem nemcsak nekem ’égett az agyamba’. „

„Az előadást fantasztikusan tagolta Szabó Dániel elképesztően expresszív zongorajátéka, afféle hangulati kiegészítőből válva nem egyszer főszereplővé. „

ekultúra.hu:

„A sokféleséggel élni és nem visszaélni – a színpad játéka kéne, az arányérzéke a konyhába, meg a borpincébe, és szerintem nem lenne az élet jelentős minőségeivel semmi baj. Vagy legalábbis kevesebb lenne. Vagy legalábbis ilyesmit remélek. S azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Köszönjük az estet, várjuk a következőt!”

A teljes írások itt találhatók:

ekultúra.hu:

Hegyi Zoltán: Kettőspont – Katona József Színház, 2012. április 23. http://www.ekultura.hu/latnivalo/egyeb/cikk/2012-04-23+19%3A00%3A00/beszamolo-kettospont-katona-jozsef-szinhaz-2012-aprilis-19

Papiruszportál

Lehotka Gábor: A filozófus – a habcsók és a mangalica szorításában – Kettőspontyi a Katonában, 2012. április 25.

http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=8&p=30&n=11932

Hangszer és Zene, hzo.hu:

Domonkos Máté: Kettőspont játékosan, 2012. április 29.

http://www.hzo.hu/cikk/kettospont-jatekosan

Eszéki Erzsébet
szerkesztő
06-209-312-508
aegondij@aegon.hu

Új sorozat a Katona József Színházban

Első alkalommal március 29-én 19 órától

Kettőspont – AEGON-est a Katonában

A Cigányokról, másképp

„A félelem megeszi a lelket” – Rainer Werner Fassbinder

Felolvasás: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc

Ének: Horváth Mária

Zene: László Attila – Liszt-díjas gitárművész, Lukács Miklós – AEGON-társdíjas cimbalomművész

Tánc: Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila, Benedek Attila

Koreográfia: Horváth Zsófia

Házigazda: Lévai Balázs

Vendégek:

Grecsó Krisztián – író, aki továbbírta Tersánszky Józsi Jenő azonos című darabját

Máté Gábor – a Cigányok című előadás rendezője

Rostás Ottó – rendőr zászlós

Rózsa Béla – a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves, gitáros tanulója

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

Az AEGON Magyarország és a Katona József Színház együttműködésében induló sorozat a színház egy-egy előadását, illetve az abból választott témát vagy jelenetet járja körül – másképp, mint ahogy a repertoáron lévő produkció teszi.

Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként. Élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánjuk az előadásokat.

Minden Kettőspont – AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, ezt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes másfajta képzettársításokkal, máshonnan is közelíteni. Kizökkenni a megszokottból.

Az első, március 29-i est nem a Cigányokról és nem a cigányokról szól, tehát nem az előadásról és nem a cigányságról. Sokkal inkább a – valamilyen helyzetből szinte mindenki által ismert – kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben mi maradunk kisebbségben, mi válunk kirekesztetté.

A félelem megeszi a lelket – ez a címe Rainer Werner Fassbinder 1973/74-es filmjének, amely szívszorító módon hozza testközelbe egy marokkói vendégmunkás és egy idősebb német nő szerelmét, őszinte, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely a kapcsolatuk miatt körülveszi őket. Ezért választottuk a film címét mottónak.

A következő két Kettőspont – AEGON-est a Katonában:

Április 19-én 19 órától A filozófus című előadáshoz (Gothár Péter rendezése)

kínálunk művészeti-kulináris „csemegét”, a műsorvezető Kocsis Gergely.

Május 24-én 19 órától a Kispolgárok című előadás (Zsámbéki Gábor rendezése)

egy mozzanatát járjuk körbe Fullajtár Andrea vezetésével.

További információ:

Eszéki Erzsébet

szerkesztő

+36-209-312-508

aegondij@aegon.hu

A zsűri nevében Tarján Tamás irodalomtörténész rövid indoklása:
Grecsó Krisztián könyve, a Mellettem elférsz (Magvető, 2011) a manapság igen kedvelt műfaj, a családregény kereteit, poétikáját újragondolva több nemzedék krónikáját lapozza fel, széles olvasóközönséget érintve meg. A kisközösségéből kiszakadt narrátor főhős és a viharsarki („telepi”) família idő- és erkölcs-szembesítő jelene, múltja felejthetetlen figurákban és megrázó élethelyzetekben bővelkedő, folyamatosan sarjadó epika. Az író a vidék–Budapest távolsággal nem szembefeszülést, hanem két különböző optikát láttat. Emelkedés-, hanyatlás- vagy kitörés-történet helyett változások történetét komponálja, tényekből, dokumentumokból és fikcióból ötvözve. Alkotása a magyar regényhagyomány legjobb előzményeire egészen az ezerkilencszázharmincas évekig visszavezethető, de teljeségében új, az európai regényáramokba is betagozódó, jelentékeny írásmű.

Grecsó Krisztián szakmai életrajza:
1976-ban született Szegváron (Magyarország), jelenleg Budapesten él.
A szegedi József Attila Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott.
1997-től 2006-ig a Bárka című irodali folyóirat szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője. 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa.
Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása.
2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (a Magvető kiadó gondozásában), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul, 2011-ben törökül is megjelent.
Következő, 2008-as regénye a Tánciskola volt.
A budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabját, amelyben Grecsó Krisztián – a teátrum igazgatója, Máté Gábor rendező felkérésére – továbbírta, a mába vezette el Tersánszky Józsi Jenő Cigányok című népszínművét.
A Mellettem elférsz című regénye 2011 tavaszán látott napvilágot, azóta már a negyedik kiadásánál tart.

Grecsó Krisztián főbb elismerései:
Déry-, Bródy Sándor- és József Attila-díj, valamint most már: AEGON Művészeti Díj

Néhány kritika, beszélgetés, érdekesség az utóbbi egy évből:
Deczki Sarolta: Szerződés a testtel (Műút, 2011/02-03)
www.muut.hu/korabbilapszamok/023/deczky.html
Takács Ferenc: Biztos pontok (Mozgó Világ, 2011/5)
http://mozgovilag.com/?p=4476
Az olvasók kommentjei a Könyvmolyon
http://moly.hu/konyvek/grecso-krisztian-mellettem-elfersz
Benedek Szabolcs: Az elhallgatások könyve (Népszabadság, 2011. február 12.)
http://nol.hu/lap/konyvszemle/20110212-az_elhallgatasok_konyve
Hanthy Kinga: Családi fotók (Magyar Nemzet, 2011. április 26.)
http://mno.hu/migr_1834/csaladi_fotok-178130
Az Élet és Irodalom kritikai beszélgetése (ÉS-kvartett)
http://www.es.hu/;es-kvartett;2012-02-01.html
Néhány interjú:
Hegedűs Klaudia: Padközelben Grecsó Krisztiánnal
http://prae.hu/prae/articles.php?aid=3450
Dömötör Ági: „A nagymama receptesfüzetén keresztül lehet a hazát szeretni”
http://www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110220-a-nagymama-receptes-fuzeten-keresztul-lehet-a-hazat-szeretni-.html
Szűcs Péter: A 2 Grecsó (Marie Claire, 2011, december)
http://www.marieclaire.hu/portre/2_grecso_eloszor_egyutt/10593/
Darvasi Ferenc: Egy történet… (Bárka, 2011/3)
http://www.barkaonline.hu/beszelgetesek/2153-beszelgetes-grecso-krisztannal
Papp Sándor Zsigmond: A nagymama receptje (Népszabadság, 2011. március 9.)
http://nol.hu/kult/20110309-a_nagymama_receptje
Sz.n.: Magánmitologiák (est.hu)
http://est.hu/cikk/88530/kozos_maganmitologiak_es_a_nagymamak_receptjei_-_grecso_krisztian
„Csky:” A mikroklíma… (könyvesblog.hu)
http://konyves.blog.hu/2007/10/02/a_mikroklima_presszioja_meghatarozo_vill


További információk:

Eszéki Erzsébet

a program szakmai vezetője

06-20/931-25-08
aegondij@aegon.hu
www.aegondij.hu

Katona József Színház – AEGON Magyarország

Új sorozat a Katona József Színházban

Első alkalommal március 29-én 19 órától

Kettőspont – AEGON-est a Katonában

A Cigányokról, másképp

„A félelem megeszi a lelket” – Rainer Werner Fassbinder

Felolvasás: Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc

Ének: Horváth Mária

Zene: László Attila – Liszt-díjas gitárművész, Lukács Miklós – AEGON-társdíjas cimbalomművész

Tánc: Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila, Benedek Attila

Koreográfia: Horváth Zsófia

Házigazda: Lévai Balázs

Vendégek:

Grecsó Krisztián – író, aki továbbírta Tersánszky Józsi Jenő azonos című darabját

Máté Gábor – a Cigányok című előadás rendezője

Rostás Ottó – rendőr zászlós

Rózsa Béla – a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves, gitáros tanulója

Szerkesztő: Eszéki Erzsébet

Az AEGON Magyarország és a Katona József Színház együttműködésében induló sorozat a színház egy-egy előadását, illetve az abból választott témát vagy jelenetet járja körül – másképp, mint ahogy a repertoáron lévő produkció teszi.

Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként. Élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánjuk az előadásokat.

Minden Kettőspont – AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, ezt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes másfajta képzettársításokkal, máshonnan is közelíteni. Kizökkenni a megszokottból.

Az első, március 29-i est nem a Cigányokról és nem a cigányokról szól, tehát nem az előadásról és nem a cigányságról. Sokkal inkább a – valamilyen helyzetből szinte mindenki által ismert – kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben mi maradunk kisebbségben, mi válunk kirekesztetté.

A félelem megeszi a lelket – ez a címe Rainer Werner Fassbinder 1973/74-es filmjének, amely szívszorító módon hozza testközelbe egy marokkói vendégmunkás és egy idősebb német nő szerelmét, őszinte, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely a kapcsolatuk miatt körülveszi őket. Ezért választottuk a film címét mottónak.

A következő két Kettőspont – AEGON-est a Katonában:

Április 19-én 19 órától A filozófus című előadáshoz (Gothár Péter rendezése)

kínálunk művészeti-kulináris „csemegét”, a műsorvezető Kocsis Gergely.

Május 24-én 19 órától a Kispolgárok című előadás (Zsámbéki Gábor rendezése)

egy mozzanatát járjuk körbe Fullajtár Andrea vezetésével.

Ízelítő néhány cikkből, amely az első két Kettőspont – AEGON-est a Katonában című produkcióról jelent meg:

“Az új AEGON-sorozat célja egy-egy Katona-előadás kapcsán ma aktuális kérdések felvetése, vitaindítás, gondolatébresztés – egy kicsit másképp, az irodalom, a színház, a zene és kerek-/szögletes asztal segítségével, egyetlen alkalomra készülő produkcióban” – írta Lehotka Gábor (Papiruszportál).

A Kettőspont – AEGON-est a Katonában című sorozat első,
a Cigányok című előadáshoz kapcsolódó estjéről:

Népszava:

“… lehet olyan is, ami felold konfliktusokat, feszültségeket, segít abban, hogy nyitottabbak, befogadóbbak, megértőbbek legyünk. A Katona József Színház Kettőspont című új sorozata ebbe az utóbbi kategóriába sorolható. . . egy-egy előadás kapcsán dolgoz fel bizonyos témákat. …“

“…Ez egyrészt annak köszönhető, hogy nagyon átgondolt koncepcióra építettek, másrészt megadták a lehetőségét az improvizációnak, hogy a pillanat ihletettségében szülessenek meg lényeges mondatok, mozdulatok és dallamok. … “

Hangszer és Zene:

“A Tersánszky-Grecsó Cigányok című mű és az azzal kapcsolatos összes, nagyon is aktuális félelem, indulat került fókuszba az esten. Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazsága nem igazság. …”

„Az esten érezhetővé vált, hogy minden alapul szolgál annak az elegynek a kialakulásához, amely lényegében a robbanáshoz vezetett. Mert a végén ez az egész összeállt valamivé, ami a máról, a jelenünkről szól, ami már kilépett a művészet keretéből és nyers fájdalommá, ha úgy tetszik, életté vált. Most éreztem meg a művészet aktualitásának jelentőségét, amikor a művészet nyelve a közeg hatására tágulni kezd, és kitárja az ajtót a kérlelhetetlen valóság előtt. Mert a valóság abban hasonlatos az elmúláshoz, hogy elkerülhetetlen. A kisebbség és a többség viszonyának kérdése különösen aktuális mostanában, és amennyiben az indulatok mögé tekintünk, ott találjuk azt a szomorú valóságot, amit építünk. …”

“ . . . Fullajtár Andrea felolvasott. De ez nem felolvasás volt, hanem megidézés. Megidézése a sorsnak. Életre kelt a fájdalom, a félelem és a gyűlölet. . .”

Népszava:

“Horváth Mária roma dallamai,  László Attila gitárművész és Lukács Miklós cimbalomművész valóban ihletett duója – mint ahogy László Attila később tanítványával a roma származású Rózsa Bélával, a Snétberger Zenei Tehetség Központ hallgatójával is játszott együtt – Horváth Zsófia koreográfiája, mind segítettek abban, hogy a néző kizökkenjen a megszokottból, máshonnan, szabadon közelítsen…. “

“… valamennyien önmagukat adták és élvezetesen, de ugyanakkor őszintén, olykor kíméletlen öniróniával vallottak a témáról.”

A teljes írások itt olvashatók:

Népszava, Balogh Gyula jegyzete az estről, Kettőspont – A kettőspont után általában magyarázat jön, 2012. április 5.

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=537317#null

Hangszer és zene, hzo.hu: Domonkos Máté írása, Kettőspont: a jelen megidézése,
2012. ápr. 2.

http://www.hzo.hu/cikk/kettospont-a-jelen-megidezese

Eszéki Erzsébet

szerkesztő

+36-209-312-508

aegondij@aegon.hu

Az AEGON Művészeti Díj eddigi elismertjei:

2006: Spiró György a Fogság című regényéért
2007: Rakovszky Zsuzsa Visszaút az időben című kötetéért
2008: Térey János az Asztalizene című színművéért
2009: Jónás Tamás az Önkéntes vak című verseskötetéért
2010: Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéért
2011: Esterházy Péter az Esti című könyvéért

Mivel Eszéki Erzsébet koncepciója alapján ehhez a díjhoz másik is társul, így a tavaszi díjátadót másik is követi fél évvel később: az AEGON Művészeti Társdíjra már a díjazott író jelöl másik magyar művészt – másik művészeti ágból.

Az AEGON Művészeti Társdíjat a következő művészek vették át:

2006: Jeney Zoltán zeneszerző
2007: Vojnich Erzsébet festőművész
2008: Kovalik Balázs operarendező
2009: Juhász Gábor zeneszerző, gitáros
2010: Pálfi György filmrendező
2011: Lukács Miklós cimbalomművész

A szakmai zsűri döntése előtt ezúttal is irodalmi lapok, műhelyek vezetőit és neves kritikusokat kértünk fel arra, hogy tegyenek javaslatot a jelöltekre. Kértünk jelöléseket az eddigi AEGON-díjas íróktól, költőktől is.

Örvendetes módon az idén is jelentős számú, összesen 28, a kiírás feltételeinek megfelelő  jelölés érkezett.  A 28 érvényes jelölés összegzése után a következő tíz, 2011-ben újdonságként megjelent szépirodalmi kötet kapta a legtöbb pontot (szerzők szerint, abc-ben):

Bodor Ádám: Verhovina madarai (Magvető)
Borbély Szilárd: Szemünk előtt vonulnak el (Palatinus)
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz (Magvető)
Grendel Lajos: Négy hét az élet (Kalligram)
György Péter: Apám helyett (Magvető)
Horváth Péter: Bogárvérrel (Noran Libro)
Láng Zsolt: A föld állatai (Kalligram)
Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek (Libri Könyvkiadó)
Tóth Krisztina: Pixel (Magvető)
Varga Mátyás: parsifal, parsifal (Magvető)

A hétfős szakmai zsűri a jelölések összegzése után, titkos szavazással döntött arról, ki kapja a 2012-es AEGON Művészeti Díjat.

További információk:

www.aegondij.hu

Esterházy Péter:
Ünnepi ujjgyak

A cimbalmos ember ereje

Kölcsön kaptam Lukács Miklóstól Farkas Gyöngyi: A cimbalom története című könyvét – hogy okosodjam. A továbbiakban igyekszem az ott olvasottakat nem használni, nem fog ez egészen sikerülni nekem, és erős szívvel fogadom, hogy őszinte erőfeszítéseket teendek az „egy húron pendülünk” kifejezés elkerülésére is, függetlenül annak esetleges igazságtartalmától.
Azonban a könyvben aláhúzások vannak; nem biztos, de én úgy vettem, hogy ezek Miklóstól származnak, a biztonság kedvéért nem kérdeztem meg őt erről, hadd szárnyaljon, aminek szárnyalnia kell. Az efféle könyvjelek izgalmasak, olyan mintha bekukucskálhatnánk a másik fejébe, agyába.

Az első jelzés a cimbalom régiségéről, ősiségéről és neveiről szóló bekezdésnél van. E szerint a cimbalom évezredes népszerűségét az is bizonyítja, hogy szinte minden nép külön névvel ajándékozta meg. Indiában szváramandala, Perzsiában szantur a neve, az üzbégek pedig dzsank, az oroszok guszli, a svédek trumpa, az izlandiak fidla, az olaszok salterio névvel illetik, Mongóliában jócsin, Japánban jang kin, Koreában jang güm, Thaiföldön kin, az arab világban nuzha vagy qanun a neve.
Pillangószárnyhárfa, így becézik Hongkongban.
Talán vonjuk le ebből azt a következtetést, hogy laudációnk tárgyát foglalkoztatja hangszerének múltja, története, de ezen felül fontos számára a, mondjuk így, világszerűség is, az univerzalitás. E körül fogunk itt kóvályogni.

Rögtön ezután barbár filc hívja föl a figyelmünket arra, hogy a mandarin dialektus szerint a kínai cimbalom (melynek, mint jól tudjuk, mozgatható húrlábai vannak, akár csak a szanturnak; na ezt akartuk elkerülni), szóval, hogy e cimbalom neve jung csin, melynek jelentése: idegen citera. Az idegen szónak egy ideje ismét szezonja van az országunkban, szívek, művészetek, politikai elgondolások kapták meg ezt a jelzőt, és így anélkül, hogy aktualizálni akarnék, anélkül, hogy bármit akarnék, keletkeznek áthallások. Még csak abszolút hallás se kell hozzá. Olaszul éppenséggel zimbalo ungherese a neve a hangszernek, a legfejlettebb cimbalom fajtának. Otthonosság és idegenség kapcsolható a hangszerhez. Jókai magyar zongorának nevezi. De most nem tesszük föl a mi a magyar?-kérdést, mi a magyar, különösen, ha cigány?

A magyar cimbalom születése fejezetben aláhúzatott, hogy II. Mátyás koronázásakor, 1608-ban egy kilencesztendős gyermek cimbalmozott.
A kicsiny Miklós már karon ülő gyermek korában megismerkedett a zenével, hegedűs édesanyja és cimbalmos édesapja – hát itt azért torpanjunk meg egy pillanatra. Mert az elég érdekes lehet, ha valakinek az apja cimbalmos. Nem akarok újólag apázásba esni, csupán elgondoltam, hogy talán jó lett volna, ha az én apám is cimbalmozott volna. Illetve nem egyszerűen cimbalmozni tudni, hanem cimbalmosnak lenni.
Milyen lehet az, amidőn anyánk, fáradt tekintetét nem emelve ránk, nem hagyva egy pillanatra se abba a dühödt mosogatást, mert ha hegedűs, ha nem, mosogatni kell, indulatosan azt dünnyögi maga elé: Apáddal már megint nem lehet bírni. Folytonvást csak cimbalmozik, csak cimbalmozik… Persze nem minden anya mondja, hogy folytonvást. A cimbalmozást azt mondani szokták. Lehet, az  a megoldás, ha apánk mosogatna.

Lukács Miklós 1977-ben született, ugyanabban az évben, amikor egy bizonyos Marcell nevű ded is született, és bizony, amikor megtudtam, hogy valakit javasolhatok társdíjra, elsőre azonnal e dedre gondoltam, illetve kontrollálatlanul rágondolódott, de hát, belátom, nehezen tudnám itt önökkel elhitetni – vagy hát önökkel még hagyján –, hogy finom és eredeti, nekem egyre többet mondó képzőművészete miatt választottam, nem pedig azért, mert, kis szün, a fiacskám. Több más fiatalember is kiesett az apai vonalon, barátaim gyermekei érezzék magukat pechesnek (egy részhalmazuk mindazonáltal itt van a színpadon (előadó Dés Andrásra gondolt, de nem mondta ki hangosan)), és nem jöhettek szóba a darabjaimban játszó színészek sem, hiába lesem őket, képesen szólva, estéről estére, lélegzetvisszafojtva, hálatelt szívvel.
A döntésem története, történetének elmesélése időközben, kanonizálódott, rögzültek némely szófordulatok, például rögtön az elején, hogy minden avval a véletlennel kezdődött, hogy eleredt az eső, mint egy Bodor-regényben. Nem tartozik ide, de e helyt hívnánk föl az új Bodorra  a figyelmet, Verhovina madarai a címe, és nehéz abbahagyni az olvasását. Szóval eleredt az eső, és ezért elmaradt a zenés felolvasás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az esőnapon pedig – életem első esőnapja!, tudom mindenkinek ajánlani, egy esőnap, hát az olyan, mintha mindig ragyogna a nap, tiszta Brazília!  –, az esőnapon Dés Andris nem ért rá, és Miklós ugrott be a helyére.

A dzsessz, úgy látom, beszélgetős műfaj. A szaxofonról meg amúgy is azt mondják, beszél. A Dés Lászlóval való fellépéseken már megszoktam ezt a beszélgetést, és abba is kicsit beleláttam, mi is az az improvizáció. Szeretem mondogatni, hogy Dés nagy olvasó, és akkor este ezt Miklósról is megállapíthattam, és a kajánul villanó tekintetek ellenére mondom, ez nem azért van, mert engem olvasnak, hanem mert figyelmesen, úgy, ahogy azt Márai javasolja: erővel olvasni, áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni, soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben, elegánsan olvasni, nagylelkűen, úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.
Az én szövegem kötött, azt olvasom, ami írva van, ahogy most is. De hol így, hol úgy olvasom, másképpen ha színházban vagyok és másképpen ha könyvtárban,, másképpen negyven ember előtt és másképpen kétszáz előtt, másképpen ha tehetséges vagyok, és másképpen ha tehetségtelen épp. És e másképpenek következményeként, ők is mást játszanak, mást fújnak, mást ütnek, amihez még hozzá jönnek az ő másképpenjeik. Tátott szájjal figyeltem Miklóst, hogy, maradva az előző képnél, miket mond. És az milyen következményekkel jár – rám, ránk.

Nem voltam előítélet nélküli, noha tudván tudtam, hogy a cimbalom nem kizárólag a cigányzenéhez tartozik, melyhez való viszonyom hűvösnek mondható. Élőben talán ha egyszer hallgattam, azt is – hogy dicsekedjem – gyávaságból, nem mertem ellentmondani Günter Grassnak, aki mindenáron húzatni akarta magának. Bár aztán az is érdekesre fordult, ahogy a vendéglátózós, rutinos, fáradt prímás egy külföldi vendég provokációjára föléledt, az mintegy párbajra hívta ki őt, és azonnal kiderült, a prímás nemcsak fáradt és rutinos, hanem egy komoly zenész, nagy képességekkel, csak éppen fáradt és rutinos. Lejátszotta a színpadról a provokatőrt, aztán hagyta a hollandnak, hagy higgye, ő nyert.
Cimbalomnak lenni nem egy leányálom. Mintha állandón bizonyítania kéne, hogy ő egy „rendes” hangszer. Időről időre, korról, korra kiesik a kegyekből, gyanús, rakoncátlan hangszer (nem egységes húrbeosztású, a hangok sorrendje, sor-rendszertelensége még skálák esetében is oktávonként változó).
A cimbalom szinte vonzza a megszokottat, a biztost, a tutit, a zártat, a már beváltat; ezt emlegetik is vele kapcsolatban. Például azt olvasom, hogy a cimbalom népszerűségének növekedése a múlt század végétől az 1920-as évekig tartott, a hazafias lelkesedés elmúltával azonban a hangszert körülvevő provinciális, dilettáns légkör komoly szakemberek körében jelentősen rontotta a cimbalom hitelét.
Egy más alkalommal ezt így folytatnám: És akkor jött Rácz Aladár! És a cimbalom fölkerült a koncert-dobogókra.

A következő jel, immár finoman, ceruzával, B-ssel, puhán, hogy ne karcoljon, a következő mondatoknál van: (egy 14.századi ötvös műtárgyon) „Tíz angyal muzsikál: trombitán, hegedűn, furulyán, sípokon, kézi dobon, üstdobon, kettős kürtön, lanton és cimbalmon.” Kicsit lejjebb pedig arra hívja föl a ceruza a figyelmünket, hogy Fráter György igencsak kedveli a táncot, és ehhez a cigány hegedősök húzzák, a mit?, igen, a talpalávalót. „Ezek nem ujjaikkal pengetik a húrokat, hanem faverőkkel verik, és torkuk szakadtából énekelnek hozzá”, ami egyértelművé teszi, hogy itt cimbalomról van szó.
Angyalok és cigányok, jegyezzük meg.

Döntésemben e kettő közül az angyalok játszottak szerepet, meg a hangszer, a cimbalom – mint olyan valami, amely sokat el tud mondani hagyomány és provincializmus, lokális és univerzális viszonyáról. Nem tarthattam véletlennek, amikor később arról hallottam Miklóst beszélni, hogy őt gyerekkorában nem a zene, hanem ez a furcsa hangszer érdekelte.
Amúgy, ahogy ő is, én is migrénes kisgyerek voltam, csak éppen engem nem lehetett cimbalomszóval gyógyítani, mint őt; mert az derült ki, hogy az apai cimbalomjátszás jól használható fejfájás ellen, így mintegy orvosi utasításra kezdődött a nagy, szenvedélyes életre szóló, itt általában a „szerelem” szó szokott következni, mi maradjunk a higgadt „kapcsolat a cimbalom”-nál, hogy az kezdődött egészségügyileg. A házi orvos ráparancsolt, hogy legyen világhírű cimbalomművész. Lépj, fiam, Rácz Aladár, Fábián Márta és Vékony Ildikó lába nyomába, és boldog leszesz e Földön.
Lukács Miklós, ha össze van is nőve a cimbalommal, elsősorban zenész és nem hangszeres előadó. A komponálási vágy rögtön együtt volt a zenéléssel, a vágy valamit kezdeni a hangokkal.
Mindig is tanulságosnak éreztem más művészeti ágak szemrevételezését, én legalább annyit tanultam Megyik Jánostól, mint Ottliktól, az Új Zenei Stúdiótól, mint Mészöly Miklóstól – hogy fölelevenítsem ifjúkorom kalandosságait. Van egy fajta művészi következetesség, szigorúság, amely jobban látszik és talán valóságosabb is a zenében, képzőművészetben, mint az irodalomban. (A most hangoskodó vacak értelmiségi populizmust, vagyis értelmiség ellenességet, amely ostobán hivatkozik az úgymond cserben hagyott néző, hallgató igényeire – nem is említem (csak így). Miközben az elárvult néző, hallgató, olvasó létezik, és ezt tudomásul kell venni, és reagálni kell rá, reagálnia az elárvult művésznek. Árvaság operettes hőbörgéssel nem gyógyítható.)
Ahogyan Miklós a hangokról beszél, a hangjairól, hogy kell lenni hangjainak, vagy arról a közismert problémáról, hogy nincsen már szabad hang, lásd: minden meg van már írva, az mutatja, hogy mindenhol hasonló drámák zajlanak, akár ecset, akár toll, akár verő van a kezünkben, mely verő forgórészét tenyerünkben, illetve a hüvelyk- és mutatóujj között tartván úgy használjuk, mint a kar természetes meghosszabbítását, így közvetlenül létesíthetünk kapcsolatot a húrokkal. Mármint Miklós. Ez volt a nagy élményem azon az éppenhogy-nem-esik-az-eső-esten, hogy a húrokon, a hangokon keresztül beszél, mert mondani akar valamit, a hangszerével elmondani azt, amit szavakkal nehéz.
Én meg szavakkal szeretném elmondani azt, amit szavakkal nehéz.

Mintha zongorázna, mondják a játékáról, és hogy úgy szól a cimbalomja, mintha bizonyítani akarná a hangszere jelképes voltát, mert hogy az jelképe volna a sokféleségnek, a sok kapcsolódásának: annak, amit, főleg a külföldiek, úgy hallanak, hogy „magyar”, a cigányzenétől Liszten, Bartókon, Kodályon át Eötvös Péterig. Bravúros képességeivel nem volt nehéz kezdetben zongorát, gitárt imitálnia, hogy aztán eljusson a cimbalomhoz mint cimbalomhoz, hogy az mit tud, hogy annak hol vannak a saját végtelenségei. Megint a fülszövegek mulatságos komolyságával: bevezette a cimbalmot a 21.század dzsesszébe, újrafogalmazta a hangszert. Mire képes a cimbalom, ez Lukács kérdése. És akkor mégse bírjak ellenállni a következő mondatnak: Tükrözi-e a valóságot a cimbalom, ez Lukács (új) kérdése.

Az írást is meg kell tanulni, az is szakma, de talán linkebb, mindenesetre nem okvetlenül kellenek tanárok a tanuláshoz, de a zenész embereknek mindig vannak tanáraik. Említsük meg tisztelettel őket, elsősorban Miklós szüleit, nem mint szülőket, hanem mint zenészeket, immár zenészkollégákat, Ramos Mária hegedűst, és id. Lukács Miklóst, bár minthogy azt gyanítom, körülbelül egyidősek lehetünk, ezt az idősebbet nem hangsúlyoznám, ott ült éveken át napi hat órában a fiával, és gyakorolt és magyarázott és mutatott: átadta a tudását: így működik a kultúra: tudás, önfeláldozás, munka, szeretet; és aztán a tanár tanárok: Szakály Ágnes és Gerencsérné Szeverényi Ilona. Megemlítem még Gőz László, a BMC, a Budapest Music Center vezetőjének a nevét, mert ha kortárs zenéről, zenekiadásról esik szó, akkor róla is szó van. Álmodozó ember, anélkül nincs realizmus.

A provincializmus mélyén nem szűklátókörűség van, nem begyepesedettség, maradiság, csököttség, merevség, rugalmatlanság, korlátoltság, korlátozottság, bigottság, vaskalaposság, földhözragadtság, nem műveletlenség, tudatlanság, faragatlanság, kulturálatlanság, civilizálatlanság,  barbárság, bunkóság, modortalanság, tuskóság, tahóság, taplóság, vandálság, ezek kísérőjelenségek lehetnek, hanem félelem, ijedtség, ijedelem, pánik, rémület, iszony, fóbia, szorongás, riadalom, nyugtalanság, aggodalom, rettegés, riadtság, reszketés – félelem a világtól, amely valóban elég félelmetes. A provincializmus agresszivitása is innét.
Lukács Miklós minden, csak nem provinciális. A provincia gazdagságából indít, de semmi nem idegen tőle, ami zene. Amiből saját hangot tud csinálni. Tüneményes művészete (létezésével, gyakorlatával) arra a fontos, és napjainkban egyre fontosabb, amúgy magától értődő tényre hívja föl a figyelmünket, hogy a hagyomány nem valamiféle múzeumi tárgy, amelyet ünnepkor meglátogatunk (hétfő szünnap!), tisztelettel és nemesen unatkozva nézegetjük, noteszünkbe fölírjuk, ki van jelen, és ki nincs, és jóindulatú szigorral szólunk a teremőrnek, ha porosság esetét észleljük.
Nem múltba nézés, sőt, ha már, révedés, régi dicsőségünk furtonfurt késik az éji homályban, nem alibi, nem stempli a jelenben elkövetett gaztetteinkre, ennél szürkébb, nehezebb és nagyszerűbb: munka. A hagyomány a tisztességes munka által keletkezik. A munka föltétele a munka eredménye, igen, ez ellentmondás, a hajunknál fogva kell magunkat fölemelni, de nincs más lehetőség: hogy ezredszer is idézzem Wittgensteint (Neumer Katalin nyomán): „A tradíció nem olyasmi, amit valaki meg tud tanulni, nem fonál, amit akkor vehet föl valaki, amikor neki tetszik. (…) Akinek nincs tradíciója, és szeretné, ha lenne, olyan, mint a boldogtalan szerelmes.”
Most, amikor minden nagyobb botrány és felháborodás nélkül kétségbe lehet vonni komoly teljesítményű művészek magyarságát, beleszoktunk; amikor minden további nélkül lehet a társadalom különb s különb szintjein, akár nagyon magasan is, cigányozni, akkor még erősebben szól ennek a cimbalmos roma embernek a művészete: arról szól, hogy milyen gazdag, sok színű, erős a közös, magyar hagyomány, és hogy mindenek ellenére – őszintén szólva nem tudom, mi van mindenek ellenére.
Néha van szó, néha van tér, néha van zene. Már megint az a rémületes, rémületesen szép és rémületesen rémületes „haza a magasban”! Valamit ki kell találni, valami mást, én nem tudok tiltakozásul Budapestre nem eljönni, mert én itt vagyok.

És mielőtt most este innét, ebből a Miklósnak köszönhető szép ünnepélyességből kilépnénk varázsos fővárosunk minden pillanatában egyre riasztóbban acsarkodó jelenidejébe, hadd ne tudjam kikerülni a legismertebb cimbalmos-mondatra való emlékeztetést, Szent Pál, Korinthusi levél 1,13, mely mondat a zengő érc, a pengő cimbalom és a szeretet kemény és kikerülhetetlen összefüggéséről szól. A szó régebbi értelmében: bazsevál.