AEGON Művészeti Díj és Társdíj

Spiró György

Spiró György

1946. április 4-én született Budapesten. Apja mérnök, anyja színésznő volt. Magyar–orosz–szerb-horvát szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi karán 1970-ben, illetve 1972-ben, ez utóbbi esztendőben az Újságíró Főiskolán szociológus-diplomát is szerzett.

1971 és 75 között a Corvina Kiadó szerkesztője volt, majd három évig ösztöndíjas aspiráns. Az MTA kelet-európai kutatócsoportjának, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa. 1978-tól a világirodalmi tanszéken, 1991-től az esztétika tanszéken tanít. 1981-ben kandidátus, 1997-ben habilitált doktor. Az ELTE Esztétika és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense.

1975–77-ig, majd 1978-ban ösztöndíjas drámaíró és dramaturg a budapesti Nemzeti Színházban, 1981 és 1992 között dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1992–1995-ben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, 1990–1997-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára.

Fontosabb díjai: József Attila-díj (1982), Kritikusok díja a Csirkefejért (1987), Déry Tibor-díj (1993), Madách Imre-díj (1994), Szép Ernő-jutalom (1997), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja (1998), a Szépírók Társasága díja (2002), Pro Urbe Budapest (2004), Szép Ernő-díj (2004), Dramaturgok díja az Elsötétítés című drámáért (2004), Kritikusok díja a Koccanásért (2004), A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje – polgári tagozata kitüntetés nemzetközileg is nagyra becsült regényírói, drámaírói és esszéírói munkásságáért (2005), Kossuth-díj (2006). Továbbá most már: Aegon Művészeti Díj 2006.

Forrás: www.irodalmiakademia.hu – itt további információk is találhatók Spiró Györgyről.

Bibliográfia:

(Forrás www.irodalmiakademia.hu – itt megtalálható a teljes bibliográfia, amelyet Radnóti Zsuzsa állított össze.)

Regények

Kerengő (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974; Helikon, 1996), Az Ikszek (Szépirodalmi, 1981, 1983; Helikon, 1996), A Jövevény (Szépirodalmi–Európa, 1990), A jégmadár (Ab Ovo, 2001), Fogság (Magvető, 2005).

Novellák

Álmodtam neked (Szépirodalmi, 1987), T-boy (Ab Ovo, 1994), Álmodtam neked (Scolar Kiadó, 2000).

Drámakötetek

A békecsászár (Hannibál; Balassi Menyhárt; Kőszegők; Káró király; A békecsászár. Magvető kiadó, 1982), Csirkefej (Jeruzsálem pusztulása; Az imposztor; A kert; Esti műsor; Csirkefej. Magvető, 1987), Mohózat (Ahogy tesszük; Legújabb Zrínyiász; Árpádház; Dobardan; Vircsaft; Kvartett. Helikon, 1997), Honderű (Fogadó a Nagy Kátyúhoz; Elsötétítés; Honderű; Szappanopera. Ab Ovo, 2002), Koccanás (Scolar Kiadó, 2004).

Versek

Ne mondj le semmiről (Szépirodalmi, 1972), História (Szépirodalmi, 1977).

Tanulmányok

Miroslav Krleza (Monográfia. Gondolat, 1981), Magániktató (Esszék, kritikák, tanulmányok. Szépirodalmi, 1985), A közép-kelet-európai dráma a felvilágosodástól Wyspianski szintéziséig (Magvető, 1996), Kanásztánc (Esszék, tévékritikák. Ab Ovo, 1992), Shakespeare szerepösszevonásai (Európa, 1997), Mit ír az ember, ha magyar (Ab Ovo, 2003).

Hangjátékok

Búpark (1987), Csobogás (1988), A hívás (1989), Óvja Isten, Angliát! (1989), A ház (1990), Gyászhuszár Kft. (1991), Eltűntek a lektorok (1993), A szerződés (1998), Lecture (Angol nyelven írt egyperces hangjáték, 1999).

Műfordítások

Wyspianski, Krleza, Gombrowicz, Csehov, Shaw, Janusz Krasinski, Iredynski, Koljada darabjai. Milutin Petrovic, Karasek, Baranczak, Zagajewski, Milos és mások versei.

Széljegyzetek

A Fogság jelentős szakmai és közönségsikere után a Magvető kiadó nemrég, Spiró György 60. születésnapjára megjelentette a Széljegyzetek című könyvet, amely a Fogsághoz kapcsolódó érdekességeket adja közre. Ez a műfaj újdonság hazánkban, Nyugat-Európában azonban gyakran kísérik ilyen kiadványok a sikerkönyveket.

Minden jog fenntartva: AEGON Magyarország Cégcsoport
  • Kiemelt médiapartnerek:

  • További médiatámogatók: