AEGON Művészeti Díj és Társdíj

Juhász Gábor

Juhász Gábor

1968-ban született Budapesten, Pécsen járt általános iskolába és gimnáziumba, ott nőtt fel a bátyjával együtt, aki a szüleihez hasonlóan mérnök lett. Édesanyja észt, ez a tény, hogy Juhász Gábor félig észt, illetve az, hogy vidéki volt, a saját bevallása szerint egyre fontosabb a számára.

1988 óta él Budapesten, akkortól tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán. Sok mindenkivel zenélt két évtized alatt, de egy ideje a saját útját járja, a saját gondolatait, érzelmeit szeretné zenében visszaadni. Tanít és koncerteket ad, a lemezeket tartja a legmaradandóbb alkotásainak.

Négy-öt éve érezte úgy, hogy megérett az idő a szólópályára. Önálló albumokat készített, saját triót szervezett. Először Marozsán Erikának írt – Jónás Tamással együtt – Szakíts, ha tudsz címmel nagylemezt. Több társával együtt alapította a Szájról szájra nevű projektet, amelyben zenei vezetőként és gitárosként is részt vett három énekesnővel: Szalóki Ágival, Herczku Ágnessel és Bognár Szilviával.

2006-ban hozta létre a saját trióját – amelyben rajta kívül Papesch Péter játszott-játszik basszusgitáron, Borlai Gergő dobolt – , ezzel a formációval vette fel a Fények című albumát.

Legutóbb 1978 címmel készített új, saját lemezt, amely éppen a napokban jelent meg. A CD-n a Juhász Trió mellett – amelyben most már Fodo, azaz Födő Sándor játszik ütőhangszereken – két remek szaxofonos, Bacsó Kristóf és Borbély Mihály, valamint Schreck Ferenc (harsona), továbbá a kitűnő gitáros, László Attila is hallható.

Juhász Gábor neve körülbelül 30 albumon szerepel közreműködőként vagy alkotóként, ezek közül a következőket érzi ma leginkább a sajátjának:

  • 1994 Tin Tin Quartet: Ütközés (Ananda Sounds, közreműködő)
  • 1995 Tin Tin Quartet: Árnyjátékok (Fonó Records, közreműködő)
  • 1997 Tin Tin Quartet: Eleven (Fonó Records, közreműködő)
  • 1999 Off Course: Street of Secrets (BMC Records, közreműködő)
  • 2002 Off Course-Erik Truffaz: Tales of the lighthouse (BMC Records, közreműködő)
  • 2003 Samsara Quartet: Bindu (X-produkció, közreműködő)
  • 2004 Juhász Gábor – Palle Mikkelborg: 60/40 (BMC Records, saját)
  • 2006 Marozsán Erika: Szakíts, ha tudsz (X-produkció, közreműködő)
  • 2007 Juhász Gábor Trió: Fények (Lights) (Smart Music, saját)
  • 2007 Szájról szájra (From Mouth To Mouth) (FolkEurópa, közreműködő)
  • 2008 Szalóki Ági: A vágy muzsikál (FolkEurópa, hangszerelő, közreműködő)
  • 2009 Juhász Gábor: 1978 (X-produkció, saját)

A teljes diszkográfia további információkkal megtalálható Juhász Gábor saját honlapján: http://www.juhaszgabor.eu/

Részlet néhány cikkből, valamint egy idei interjú Juhász Gáborral:

Máté J. György 2009. szept. 15-i írása, Vakrepülés Juhász Gáborral, fidelio.hu:

„A kifinomult stílusáról és esztétikai érzékenységéről ismert gitáros a magyar jazzélet szinte valamennyi fontos szereplőjével állt már egy színpadon. Ma is rendszeresen koncertezik, valamint zeneoktatással foglalkozik. Jó néhány volt növendéke szerzett magának hírnevet a jazzben vagy más zenei műfajban. Több tucat lemez őrzi a játékát, e kiadványok egyes szerzeményei, alkalmasint az egész lemezkompozíció szintén őt dicséri. Lassan dolgozik, albumai mindig kiérleltek, hosszú és fáradságos munka végtermékei.” (http://www.fidelio.hu/jazz_vilagzene/vakrepules/vakrepules_juhasz_gaborral.aspx)

Jávorszky Béla Szilárd interjúja (Népszabadság Magazin, 2009. február 20., Líraibb Juhász-dalok) a következő két internetes címen érhető el:

http://www.nol.hu/lap/tv/lap-20090220-20090220magazin-5

http://www.jbsz.hu/interjuk/megfrisszeneszinterjuk/56-juhasz-gabor-liraibb-juhasz-dalok.html

Részlet Jávorszky Béla Szilárd 2007. okt. 12-én megjelent, Egységesek és energikusak című cikkéből, valamint egy korábbi, 2004-es írás elérhetősége:

„Juhász Gábor szerény, halk szavú, de roppant tudású muzsikus, széles kitekintéssel. A kilencvenes évek elején Binder Károly partnereként tűnt fel, azóta jónéhány formációban játszott, többek között az Off Course-ban, a Balázs Elemér Groupban, a Tin-Tin Quartetben és a Lantos Zoltán-féle Mirrorworldben. Emellett olyan világsztárokkal készített lemezeket, mint Erik Truffaz, Archie Shepp és Palle Mikkelborg. Tizenhat évi intenzív zenekari jelenlét és több tucatnyi album után 2004-ben jelent meg az első olyan CD, amelynek borítóján az ő neve szerepel….Sokat kellett várni tehát arra, hogy az időnként 7-8 együttesben párhuzamosan játszó Juhász Gábor saját formációt alapítson. Ő maga ezt viszont nem érzi késeinek. Mint mondta, korábban remek produkciókban volt benne, ahol ki tudta élni a kreativitását. Mindig úgy gondolta, majd ha a saját gondolatainak megvalósítása legalább olyan könnyű és eredményes lesz, mint más gondolatainak formába öntése, akkor értelemszerűen az előbbire helyezi a hangsúlyt….”
(http://www.jbsz.hu/muzsikusportrek/regmult-/248-juhasz-trio-egysegesek-es-energikusak.html

és a 2004-es cikk:

http://www.jbsz.hu/interjuk/megfrisszeneszinterjuk/56-juhasz-gabor-liraibb-juhasz-dalok.html)

Minden jog fenntartva: AEGON Magyarország Cégcsoport
  • Kiemelt médiapartnerek:

  • További médiatámogatók: