Aegon Művészeti Díjas 2017: Krasznahorkai László

Krasznahorkai László:

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és országhatáron. Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. Azt mond, amit akar vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő,
ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit?A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz. Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Gyulán született, apja Krasznahorkai György ügyvéd, anyja Pálinkás Júlia TB ügyintéző.[1] 1960-1968 között a gyulai általános iskolába, majd 1968-1972 között a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium latin szakára járt.[forrás?] Ezt követően Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977–1983 között szerzett magyar–népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. Több alkotását, így például a Sátántangót is megfilmesítette rendező barátja, Tarr Béla. Először 1987-ben hagyhatta el a kádári Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A keleti blokk összeomlása óta állandóan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban. Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preis-t Az ellenállás melankóliája című regényéért. 1996-ban a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége volt. A Háború és háború c. regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét. 1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.

1985 óta filmrendező barátja, Tarr Béla szinte kizárólag az ő könyveiből, illetve forgatókönyveiből készítette filmjeit, köztük a világhírű Sátántangót és a Werckmeister harmóniákat. Krasznahorkai Tarrnak utolsó filmjéig, a 2011-es A torinói ló-ig együtt dolgozott vele, és minden fontos döntésében segítette a rendezőt.

Számos díj kitüntetettje, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak,
a Kossuth-díjnak is. Tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2008-ban
vendégprofesszor volt a berlini Freien Universitäten. 2010 júniusában Berlinben
megkapta a néhány évvel azelőtt alapított Brücke Berlin-díjat. Németül is
megjelent Seibo járt odalent című elbeszéléséért kapta a 20 ezer euróval járó
kitüntetést, amely fordítójának, a drezdai Heike Flemmingnek is szól. 2014-ben
megkapta az America Award irodalmi életműdíját.[2]

Irodalomverseny

Irodalomverseny

A versenytémák a gondolatébresztésre javasolt szakirodalommal ITT

További információk a verseny facebookos közösségi oldalán: Irodalom Másképp verseny
E-mail: irodalommaskepp@gmail.com

A tavalyi verseny tájékoztatójának letöltéséhez kattintson IDE!

A tavalyi versenyfeladatok letöltéséhez kattintson IDE!

 

Aegon Művészeti Díjas 2016: Oravecz Imre (1943–)

A Heves megyei Szajlán született, 1943. február 15-én. Általános iskolába szülőfalujában járt, az érettségi vizsgát Szentgotthárdon tette le. 1962 és 1967 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult magyar–német szakon, és ugyanott diplomát szerzett. Első versei az Alföldben jelentek meg, 1962-ben – 1975-ig egyetlen más hazai országos terjesztésű orgánum sem közölte szövegeit.

1967-ben Budapestre költözött. 1968-ban versei megjelennek az újvidéki Hídban, Bori Imre kísérőtanulmányával. Első kötetét a Szépirodalmi Kiadó szerkesztői visszautasították, de verseit beválogatták a Költők egymás közt című antológiába, amelyben a fiatal költőt Weöres Sándor mutatta be. Első önállló kötete, a Héj négy évvel később, 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál (2., helyreállított kiadás: Pécs, Jelenkor, 2001). Nem sokkal később disszidált: először Párizsba, később Londonba ment, majd 1973-ban három hónapon át az Egyesült Államokban, Iowa Cityben volt az International Writing Program irodalmi ösztöndíjasa. Még ebben az évben hazatért Magyarországra. Illyés Gyula lánya, Illyés Mária közbenjárására 1974-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében volt tanársegéd. 1976-ban másodszor is disszidált: Chicagóban beiratkozott az Illinois-i Egyetemre, nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért. 1979-ben a Magvetőnél megjelent Egy földterület növénytakarójának változása című második kötete, a Móra Ferenc Kiadónál pedig Máshogy mindenki más című gyermekvers-kötete.

1982 és 1984 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, A hopik könyve című harmadik verseskötete 1983-ban jelent meg. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán: angol versírást tanított, a modern német líráról adott elő, fiával bejárta a délnyugati államokat. 1988-ban harmadszorra is disszidálni akart: egyéves berlini DAAD-ösztöndíja után nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás miatt harmadszorra is hazatért. Megjelent 1972. szeptember című negyedik, nagy sikerű verseskötete. 1989-ben József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította. 1990-ben kormányfőtanácsosi minőségben a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja lett. Tíz hónap múlva lemondott tisztségéről. 1991–92-ben főmunkatársa és rovatvezetője volt az Új Magyarország című napilapnak, de távozni kényszerült, ahogyan egy évvel később a Pesti Hírlaptól is. 1994-ben a Helikon Kiadónál A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása címmel megjelent egybegyűjtött verseinek kötete.

1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Piliscsabán, német irodalmat és amerikai őskultúrát tanít. Eddigi költői főműve, Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997) című verseskötete 1998-ban jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál. 2003-ban Kossuth-díjat kapott. Az indoklás szerint költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemesítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével érdemelte ki a kitüntetést. A régóta tervezett, az életmű alakulásának középpontjában álló faluregény első kötete, Ondrok gödre. Az álom anyaga, első könyv (Pécs, Jelenkor) 2007-ben jelent meg. Oravecz Imre jelenleg Szajlán él.

Fontosabb díjak, elismerések:
1970 – Pásztor Béla-díj
1972 – Kassák-díj
1981, 1997 – Alföld-díj
1985 – Füst Milán-díj
1988 – DAAD-ösztöndíj
1988 – Örley-díj
1988 – A Jövő Irodalmáért-jutalom
1989 – József Attila-díj (nem vette át)
1996 – Weöres Sándor-díj
1997 – az Év Könyve-jutalom
2001 – a Szépírók Társaságának díja
2002 – MAOE Alkotói Nagydíj
2003 – Kossuth-díj
2008 – Artisjus-díj
2016 – Aegon-díj

Az életrajzot Szilasi László írta.

sidebar-dij